Köszöntünk Bodriland hivatalos blogján!!!

Ha először jársz a blogon, gondolom nem érted mi van itt. Ha lefele elkezded olvasni a bejegyzéseket, nem sokat fogsz érteni. Kezd inkább a "Kezdetek" oldallal, ahol megtudhatod mi is az a Bodriland. Ebből itt egy kis ízelítő: Hol volt, hol nem volt, (miért mondanám meg, hogy hol volt?) volt egyszer egy Bodriland. Ez a Bodriland egy közösség, ahol plüssállatok élnek. Nagyon okosak, ez abból látszik, hogy bodriland nagyon fejlett. Például van posta, van vezetőség amiben az okos állatok vannak, és irányítják az országot. Van itt közlekedés, vagyis busz.
Facebook: facebook.com/bodriland

Falatozás titokban

 A gazdik anyukája ma úgy gondolta, hogy sütit süt. Betette a sütőbe, az úgynevezett "Browniest" (lehet, hogy nem így írják) és otthagyta sülni. Közben Pingu és Tojás megérezték a süti szagát, ki is jöttek a konyhába. Észre vették, hogy micsoda finomság készül, és beültek a sütő elé (kép 1).  Mikor az anyuka ki akarta venni a sütőből, azt láthatta, hogy plüssök már megelőzték őt: Pingu épp most vágta fel az első szeletet (kép 2). Erre az anyuka elég ideges lett, de ez nem érdekelte Tojásékat, annyit várták és szagolták a sütit, hogy már muszáj volt enni belőle. Letéptek egy jókora részt, és befutottak vele Ágócitybe. Csakhogy a plüss-városban is megszagolták a sütit, és ahogy odaért Pingu és Tojás, rávetették magukat. Pingu és Tojás eléggé elszomorodott, hiszen körülbelül 20 percig vártak a sütire, és egy morzsa sem jutott nekik.

Nincsenek megjegyzések: